Oldal kiválasztása

Soha még egy befektetési termékkategória sem lett ennyire népszerű, és támasztott annyi reményt, és soha még befektetési forma nem okozott ilyen tömegesen ekkora csalódást, mint a Unit Linked biztosítások. Ezért ezzel kicsit alaposabban foglalkozom.

A Unit Linked életbiztosítások valamikor a 90-es években születtek meg, elsősorban Németországban. A cél az akkor egyre népszerűbbé váló értékpapír számlák és befektetési alapok összekombinálása volt a régi klasszikus pénz felhalmozási életbiztosításokkal.

Mi a Unit Linked életbiztosítás? Ez egy csak biztosító társaságok által létrehozott konstrukció, ahol a jogi keret egy életbiztosítás. Itt kapunk egy értékpapírszámla jellegű lehetőséget, amihez a biztosító befektetési alapokat ad. Innen kapta a nevét, Unit Linked biztosítás = Egységhez (mármint befektetési alapok egységeihez) Csatolt biztosítás. Ezen befektetési alapok száma – biztosítótól és konstrukciótól függően – egytől az ötvenig terjedhet. Ezekből a szerződő maga állíthatja össze a portfóliót, és ezt menet közben változtathatja.

A Unit Linked biztosítás fő funkciója, hogy egy értékpapír alapú megtakarítást hozzunk létre, de a biztosításokra vonatkozó adózási előnyökkel. Ebben néha nagyon kilóg a lóláb, hiszen a konkrét életbiztosítási elem gyakran csak formális, mindössze 10.000 Ft haláleseti térítéssel is létezik ilyen konstrukció. Igazából ha a biztosított meghal, az örökös a számlán lévő befektetései értékét kapja vissza.

A biztosítók hatalmas ügynökhálózatán keresztül a lakosság tömegesen a Unit Linked biztosítások által került először kapcsolatba a hosszú távú, értékpapír alapú megtakarításokkal. És csalódtak is tömegesen.

A UL biztosítások sok buktatót hordoznak magukban. Ezek közül az egyik a költségek. A biztosítók annak fejében, hogy az ügyfelek befektetései kedvezőbb adózás alá kerülnek – ami nekik nem kerül semmibe -, számtalan és igen magas költséget is felszámítanak. Ezek részei a vételi/eladási árrés (ázsió), a számlavezetési díj, a biztosítás díja, a befektetés alapok kezelési költsége és a kezdeti költség.

Ezek közt a kezdeti költség az egyik legnagyobb tétel. A biztosítók azzal szembesültek, hogy amikor ezeket a termékeket eladják, akkor az ügynököknek magas jutalékokat kell fizetniük – ezt nevezik szerzési költségnek. Ha 10-15 évi, évről évre befektetés céljára egy bizonyos összeget fizetünk be, akkor ez az összeg nagyságrendileg két teljes évnyi befektetésnek felel meg. Nyilván nem lehet az ügyféllel közölni, hogy a két első évi befektetését költségként levonják. Ezért még a 19. században egy August Zillmer nevű biztosítási matematikus feltalálta a róla elnevezett eljárást. Ennek során a szerzési költséget apránként vonják el a szerződőtől a teljes élettartam alatt.

Ennek formája a kezdeti költség. Az első években befizetett díjat a biztosítók külön kezelik és kezdeti befektetési egységeknek hívják. Ennek bizonyos százalékát minden évben levonják. Ez jellemzően az első 3 évnyi befektetésünk 6,5%-a. 15 év alatt ez az éves befizetésünk durván 3x15x6,5=292,5%-a. (A gyakorlatban ez egy kicsit kisebb, de nem jelentősen). Ha idő előtt felmondjuk a szerződésünket, akkor a szerződés végéig a biztosító a kezdeti költséget egyben levonja – csak az úgynevezett visszavásárlási értéket kapjuk meg.
A másik nagy tétel a befektetési alapok kezelési költsége. A biztosítók gyakran saját alapokat alkalmaznak, ahol bizony a piaci árhoz képest megnyomják a ceruzát és jóval nagyobb százalékokat vonnak el. És akkor most a többi, kisebb költségről nem is ejtettem szót.

Németországban az 1990-es évek kiváló kamatkörnyezete magas hozamot biztosított a legtöbb befektetési alapnak. Így ekkor ezek a magas költségek simán elfogadhatóak voltak. Az évtized végén a kirobbanó orosz válság hatására nagyon komoly árfolyamesés következett be, ahol rögtön kiugrott a magas költség. Ekkor a német pénzügyi felügyelet nagyon keményen megregulázta a biztosítókat, és az UL szerződéskötés száma drasztikusan visszaesett.

2001 után ismét egy nagyon magas hozamú korszakba érkeztünk. Ekkor találta ki nagyon sok német, holland, osztrák, svájci és angol biztosító, hogy ismét előjön a Unit Linked biztosításokkal, ezúttal a még szűz kelet-európai piacon. 2001-től egészen a válság 2008-as kirobbanásáig tartó időszak volt az elmúlt 100 év legmagasabb befektetési hozamú korszaka. Nem ritkán – különösen a fejlődő országok: Kína, India, Dél-Amerika befektetési alapjai – pár év alatt duplázták, triplázták az értéküket. Ezekhez az alapokhoz akkor még nem is nagyon lehetett a UL biztosításokon kívül hozzájutni. Így aztán ezek költségeire senki sem figyelt.

A 2008-as válsággal aztán vége lett a jó világnak. Mivel a legtöbben a legnagyobb hozamú fejlődő piaci alapokban tartották a pénzt, és pont ezeknek az értéke a felére-harmadára esett le, sokan megrettentek. Kiszállni nagyon nehezen lehet a UL biztosításokból, ezért tömegek nézték végig a befektetéseik drasztikus csökkenését.
És itt jött elő a másik probléma. A UL biztosításoknál maga az ügyfél választja ki a portfóliójába a befektetési alapokat, és ő változtathatja meg később az összetételt. A törvényi szabályozás furcsasága folytán Magyarországon senki, se a befektetési tanácsadók, de különösen a biztosítók közvetítői nem adhatnak portfólió tanácsokat. Az ügyfelek meg végképp nem értenek hozzá. Így egy-egy nagyon kockázatos alapokból választott portfólió esetén a befektetések jelentős része is elveszhetett. Még ma is, 7 évvel a válság után, találtam nem egy olyan UL portfóliót, ahol kevesebb, mint a pénz fele van meg. Ezekkel a UL konstrukciókkal töltött pisztolyt adtak gyerekek kezébe, azaz pénzügyileg teljesen képzetlen emberek számára nagyon felelős portfóliós döntéseket engedtek.

Ráadásul a válság után még két menetben ezek a konstrukciók extra adóelőnyökhöz jutottak. Mindkét esetben hatalmas eladási hullám indult meg. 2009-től egy ravasz csavarral – a teljes életre szóló UL biztosításokon keresztül – a vállalkozások tulajdonosainak lehetővé vált alacsonyabb adóval pénzt kivenniük a cégükből. 2014-től pedig a nyugdíjcélú UL biztosításokra is igénybe lehet venni egy jelentős adó visszatérítést.

Mindeközben, mint ahogy korábban említettem, a világ belekerült egy tartósan alacsony hozamú gazdasági korszakba, ahol akár évtizedekig remény sincs a korábbi magas hozamokra. És itt keményen láthatóvá válik a magas költség.

A termék népszerűségére jellemző, hogy a gyakorlati munkám során négyből három ügyfélnek van vagy volt UL biztosítása. És a kérdés általában a következő: Mit csináljunk vele?

Ahogy a gyakorlatban sok száz szerződés elemzése alapján látom, a konzervatív portfoliójú UL szerződések a lejáratkor körülbelül a befizetések nominál értékét adják vissza. Persze ez sem vigasztal sokakat, hiszen a 10-15 évvel ezelőtti 1 forint ma már messze kevesebbet ér. Ha rosszkor indították a szerződést (például közvetlen a válság előtt), vagy nagyon kockázatos alapokba rakták, rosszul váltogatták, akkor bizony még ennél is 10-20-30-50%-al kevesebbre számíthatnak a végén. Ökölszabályként azt tudom mondani: ha 5-7 év után a szerződés értéke (nem a visszavásárlási érték!) kevesebb, mint az eddig befizetett pénzünk, akkor nagy valószínűséggel a lejárati összeg sem fogja elérni az összes befizetésünk értékét. Jól láthatóan egy átlag UL biztosításnál még a párnaciha is jobb hozamot hoz.

A UL biztosítás szerkezete olyan, hogy általában csak nagyon komoly áldozatokkal lehet kiszállni belőle. Az első években ez gyakorlatilag a teljes befizetett pénzünk elvesztését jelenti. És még később is gyakran kiábrándító a kiszállás esetén visszakapott visszavásárlási érték és a befizetéseink aránya.
Mit lehet tenni ezekkel a szerződésekkel? Vegyük sorra:

  • Meg lehet tartani, most már tudva a lehetőségeket. Általában ha ezekbe nem raktuk volna félre a pénzt, akkor nagy valószínűséggel úgyis elköltöttük volna. Egyébként is valamilyen hosszú távú stratégiai céllal indítottuk, és a cél ma is adott. Általános szabály, hogy ha kilépünk, vagy módosítunk egy szerződést, akkor is csak azért tegyük, mert a célunkhoz valami más út könnyebben vezet. De a felhalmozott pénz elherdálása és nem a stratégiai céljainkra történő elköltése nagyon kemény, egész életünket tönkretevő hiba.
  • Felfüggeszthetjük az újabb befizetéseket, és ezeket inkább máshova rakjuk. Ez biztosítótól és konstrukciótól függ, hogy egyáltalán lehetséges-e és ha igen, mennyi időre.
  • Csökkenthetjük a befizetéseink mértékét. Általában van egy minimális díj, amire ez leszállítható – ennek összege ismét csak a konstrukciótól függ –, és a különbözetet kezeljük valami ennél jobb helyen.
  • Díjmentesíthetjük a szerződésünket. Ilyenkor a biztosítónak már nem kell többet befizetnünk, le is vonják a kezdeti költséget a szerződés végéig, de a pénzünk ott marad a befektetési alapokban.
  • Visszavásároljuk a szerződésünket és lenyeljük a veszteségeket.

A UL biztosítások lezárásánál jó, ha előzetesen tájékozódunk, mert a korábban igénybevett adókedvezmények miatt lehet, hogy még egyéb fizetnivalónk is lesz. Nagyon vigyázzunk, mert a biztosítók mindig nagyon szeretnének minket lebeszélni a biztosítások fenti optimalizálásáról. Sőt, általában egy ügynököt is a nyakunka küldenek, aki jó eséllyel egy másik UL biztosítást akar nekünk eladni.

Személyes megjegyzés. Nem vagyok büszke rá, de korábban, különösen a válság előtti fejlődő piaci roham idején, nagyon sokaknak én is tanácsoltam a UL biztosítások megkötését. Most már utólag nem biztos, hogy jó ötlet volt, de az adott környezetben ez látszott a legjobbnak. Nem könnyű egy pénzügyi tanácsadó élete. Werner Heisenberg [1] hasonlatával élve: egy dézsa koszos vízben, egy koszos ronggyal dörzsöljük a koszos edényt és azt akarjuk, hogy patyolat tiszta legyen. Azaz korlátozott piaci ismeret birtokában, egy erősen korlátos termékválasztékból próbálunk összerakni egy később sokáig jól működő portfóliót. Aki úgy gondolja, hogy akkor és most is tévedhetetlenül látja a jövőt, és képes az optimális megoldást kiválasztani, azt megkérném, küldje el nekem a jövő heti nyertes lottószámokat…
[1] Werner Heisenberg: A rész és az egész Gondolat kiadó, Budapest, 1975